Filczinger Ágnes, járási hivatalvezető értesíti az érintett szülőket, hogy az általános iskolákban az első osztályokba a 2017/2018. tanévre történő beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:
- 2017. április 20. napján 8 órától 19 óra között
- 2017. április 21. napján 8 órától 19 óra között
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
A tankötelessé váló, azaz a 2011. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének megléte, és annak igazolása. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget az óvoda igazolja.
Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles korú tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzeteit a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala 2017. február végéig nyilvánosságra hozta, mely rendelkezés nem érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát.
A Rendelet 22. § (4) bekezdése szerint beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított
- személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (a gyermek lakcímkártyáját) valamint
- az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.
A felvételről az iskola igazgatója dönt a Rendeletben foglalt eljárásrend szerint.
A jelentkezés elutasítása esetén a szülő az Nkt. 37. § (2)-(3) bekezdése alapján érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be kérelmet az igazgatói döntés közlésétől számított 15 napon belül. A kérelmet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ illetékes tankerületi igazgatójához, ha nem állami fenntartású az intézmény, akkor annak fenntartójához kell címezni.
A szülő, vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem Íratja be, továbbá az, aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt, szabálysértést követ el.
Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenek eleget gyermekükre vonatkozó, általános iskolai beíratási kötelezettségnek a kötelező felvételt biztosító vagy választott általános iskolában.