Kapospula története

Kapospula közvetlenül Dombóvár szomszédságában található. A Dunántúli-dombvidék része a Kapos völgyében, ami a dombság kialakulásakor nagyon változatos vidék volt. A falu 1767-ig a Tolna megyei Dombóvárhoz tartozott, majd a  Mária Terézia által kiadott úrbéri rendezésnek megfelelően Somogy megyéhez csatolták. 1975-ben, az újabb területrendezések következtében ismét Tolna megyéhez került, és Dombóvár kistérség települése lett. Vízrajzilag a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A falu határait két oldalon is folyóvizek alkotják: a déli határ a Kapos-folyó, a nyugati pedig az Inámi-árok (Gránic-árok).

A Kapos-völgye szép fekvésével és az életlehetőségek minden kedvező feltételével évezredek óta keresett helye volt mindazoknak az embereknek, akik a Dunántúl területét valaha is lakhatták. Ez a változatos táj az erdős lankáival, a szinte rónává szélesedő völgytalpaival ősidők óta, már az időszámítás előtti időkben is csábítóan hatott az otthont, a megélhetést kereső emberekre. Természetesen rendkívül változatos és hosszú volt az út az első lakóktól napjainkig.

A rómaiak befolyása ezen a területen már i.e. a III. és II. században is érvényesült, de az itt élő törzsek ellenállása miatt csupán időszámítás után 8-ban tudták a Dunántúlt véglegesen a birodalmukhoz csatolni. A négyszáz éves római uralom vége felé már a mi ősfalunkban is virágzó település lehetett, amit a talált töméntelen mennyiségű pénzérme előkerülése és használati tárgy maradványok előtalálásai igazolnak. Ezek a pénzek Constantin (Nagy Constantinus 323-ban újraegyesítette a birodalmat) idejéből származnak. Ebben az időben a mi ősfalunk, PUJA is megemlíttetik.

A népvándorlás barbár fergetegei után a vidék a hunok uralma alá került, ahol Attila birodalmát a germán eredetű asztrogótok, a svévek, majd az örökükbe lépő langobárdok foglalták el. Utánuk az avarok hazája lett e vidék.

A honfoglalás és az azt követő kalandozások korából (895-900) nincs emlékünk környékünkről és falunkról. Csupán annyi említődik meg a szakirodalomban, hogy a honfoglalást megelőző időben gyéren lakott szláv településeket lehetett találni itt. Néhány besenyő itteni tartózkodásáról is említés esik.

Géza fejedelem (972-997.) a területet rokonának, Koppány vezérnek adományozta, aki Géza fejedelem fiának, Istvánnak a legerősebb ellenzéke volt. Koppány meg akarta öletni Istvánt, és az egész birodalmat a hatalma alá akarta vonni. A hazánkba bejött Wasurburci Vacelin Veszprémben megölette a lázadó Koppányt, így a mi vidékünk is István kezébe került.

István királlyá koronázása (1001.) után kialakult a feudális osztály uralmát biztosító apparátus, a feudális magyar állam. A bejött idegen lovagok közül az első Fanbergi Tibolt nyomai is Somogyba vezetnek. Utána a Svéviából (Sváb földről) bevándorolt Huszt és Poznan testvérek következtek, majd a Ják nemzetség feje Wasurburci Vacelin cames, a Koppány herceget megölette. A felsoroltak között gyakran cserélődött a vidék birtoklása, váltakozott ős falunk feletti uralmuk.

1526-ban Mohácsnál a török túlerő legyőzte a magyar sereget és megkezdődött a törökök bevonulása hazánkba. Az ország három részre szakadt. A Dunántúlnak ez a része, melybe falunk is tartozik, a törökök uralma alá került. Ez a helyzet azonban az állandó harcok miatt folyamatosan változott. Hol török, hol német kézre került a vidék. Amint a kimutatásból kiolvasható, a törökök PULÁNAK nevezték ezt a települést. Ekkor itt már csak 10 házat szerepeltetnek az 1500-ban említett 30 helyett.

1695-ben a mi vidékünkről I. Lipót császár és király hadai űzték ki a törököket. Ettől a lakósság sorsa nem fordult jobbra, mert a törökök helyett ezután a németek sanyargatták őket. Egy 1700. évi kimutatásból olvashatjuk: ,,PULLYA (Puja) község a Dombóvárhoz tartozó helységek sorában a 122. sorszám alatt van bejegyezve. A település is, meg a temploma is a Dombóvári Plébániához van besorolva. Lakóházak és lakások száma 3. Családok és lakók nem éltek a faluban.

1714-ben I. Lipót császár és király a Fejérvári Őrséget, melybe falunk is tartozott, minden javaival együtt Matusek András Tyininaj Szentelt Püspöknek, Győri Nagy Prépostnak, Soproni javadalmasnak adományozta. Matusek összegyűjtötte elszórtan élő jobbágyait, és ezeket más vidékekről jövő emberekkel szaporítva Attalát és Pullyát (Puját) eredeti helyére telepítette vissza. Matusek szerződést kötött Tott (Tóth) Andrással, aki elvállalta Attala és Puja benépesítését és összes ügyeinek intézését. Ennek fejében ő minden ellenszolgáltatás nélkül birtokot kapott, és az alakuló helységekben a tulajdonos teljhatalmú megbízottja lett.

Az Esterházy család a Herceg Esterházy Hitbizomány keretében a birtok e részét Gróf Esterházy Józsefnek, engedte át. Esterházy engedelmével újabb és újabb magyar családok költöztek a faluba a templom környékére (volt Templom utca, ma Szabadság utca), a Dombóvár felé eső üres részben pedig (volt Fő utca, most Rákóczi utca) németek telepedhettek le és építkezhettek. A településrészeket az eddig használt Puja helyett Pulának nevezték, de megkülönböztetésül a régi falurészt (Templom utca) Magyar Pulának, az újat pedig Német Pulának hívták, és a hivatalos bejegyzésekben is ez szerepelt.

1767-ben a Mária Terézia által kiadott úrbéri rendezés további jelentős változásokat hozott a falu életében és fejlődésében. A falut Somogy megyéhez csatolták.

1771-72-ben kiadták az irtásföldek megváltására hozott rendeletet. A szorgalmas, jámbor s minden tartozás teljesítésében pontos pulai polgárok válogatott és híres lovakat, ökröket tartottak, melyek számát a családok tehetsége szerint folyamatosan emelték. Kezdetben minden család háromnegyed telket bírt, de az uradalomtól harmados földet is kaphattak megmunkálásra azok, akik ezt a munkát erejüknél fogva el tudták látni.

1784-től a rohamos és nagyarányú fejlődést az 1784-1787. évi népszámlálási adatok is alátámasztják: a község sorszáma a Somogy megyei címtárban 248. A község neve: Pula. A község jogállása: község. A község birtokosa: Esterházy Miklós herceg. Házak száma: 35. Családok száma: 58. Jogi népesség: 320 fő.

A falu első templomát az 1300-as évek elején építették és 1332. június 29-én szentelték fel Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére. Ennek a templomnak sekrestyéje és tornya nem épült. A kórust fa cölöpökre építették fel deszkákból. A két harangot, melyeket a hívők a szalacskai öntőműhelyben készíttettek, a templom épületétől teljesen különálló lábazatra, úgynevezett haranglábra szerelték fel.

Az erősen elhasználódott és ugyancsak rogyadozó templomot, a terület akkori gazdája, Lak 1480-ban a saját jövedelme és a lakosság terhére felújíttatta. A templomot az 1483-as esztendő búcsújának napján vehették ismét használatba.

Az országból való kiűzetésük idején a visszavonuló törökök a templomot 1695-ben felgyújtották. Az épület javarésze leégett.

A környék világi birtokosa a századforduló idején Esterházy Pál nádor volt. A gróf elsőrendű feladatának tekintette, hogy a törökök által felégetett templomot eredeti helyére és régi pompájában visszaépíttesse. Az építési munkálatokhoz, melyeket 1729-ben kezdtek meg, jelentős anyagiakat áldozott föl, de a lakosságtól is megkérte a hozzájárulást. Ennek eredményeként az új templomot 1735-ben szentelték fel.

Eredeti leírások szerint a templomnak még 1824-ben is deszka padlása volt, a teteje náddal volt befedve. A templomhoz tornyot építtettek, a födémet fazsindelyre cseréltették ki. Közel másfél esztendős megfeszített és odaadó munkával készült el a jelenleg is meglévő műemlék jellegű, barokk stílusban épített római katolikus templom az új és magas tornyával, valamint az északi oldalán lévő sekrestyéjével, melyet 1845. július 6-án, a Pünkösd utáni nyolcadik vasárnapon szenteltek fel. A lebontott harangláb helyére, a régi templom emlékére, kőkeresztet állíttattak.

1895-ben pesti templomfalfestő-művészt fogadtak fel, aki elkészítette a kupolák freskóit és megfestette az oldalfalak szentképeit.  A festő az 1899. évi búcsú napjára, készült el. 1911-ben a szószékkel szembeni oldalon mellékoltárt alakítottak ki és ennek talapzatában helyezték el Jézus koporsóját. 1925-ben a közel száz esztendős orgonát új és korszerűbb orgonára cseréltették ki. Az 1940-es évekre kicsinek bizonyult a templom. Úgy határoztak az egyházi vezetők a hívekkel egyetértésben, hogy megnagyobbítják a templomot. Az épület déli oldalára, a meglévő sekrestyével szemben a hívek befogadására alkalmas új sekrestye megépítését javasolta a tervező. A háború közbejötte miatt nem kezdhették meg az építkezést. A sekrestyét a háborús időszak elcsendesedése után, 1947-ben építették meg.

1962-ben, a 61. számú főútvonal korszerűsítésekor az építkezésnek útjába került a kultúrház melletti utcasarkon álló kápolna. Az útépítők ezt lebontották, és a hívek kérésére a templom udvarára építették fel eredeti formájában és méretében.

Az 1970-es évekre a templom homlokzata, tetőzete és tornya, valamint az utcafronti kerítés erősen elhasználódott és megrongálódott. A lakosság adományaiból javították ki a hibákat, helybeli iparosokkal.

Az évtized végén került sor az orgona felújítására és korszerűsítésére. A lábfújtatással működő orgonát elektromos fújtatósra alakíttatták át. A hangszert felhangolták és esztétikai javításokat is végrehajtottak rajta.

Az 1990-es évek elején a templom belső vakolata került siralmas állapotba: átnedvesedett és omlani kezdett. A belső vakolatot közel két méter magasságig el kellett távolítani, a nedvesedést meg kellett szűntetni és újra kellett vakolni. Az épületet körben betonjárdával is ellátták, hogy a falak ne kaphassanak további nedvességet. 1992-ben az erősen elhasználódott fa ablakokat dupla vas ablakokra cserélték ki. Elektronikus működésűre alakították át, és programozhatóvá tettek két harangot, melynek költségeit a helyi önkormányzat dotálta. Elektromos fűtést szereltek a padokba.
1994-ben és 1995-ben két alkalommal is betörtek a templomba. Az első alkalommal pénzt vittek el a perselyekből, a második esetben pedig értékes kegytárgyakat raboltak el. A további betörések megelőzésére riasztó berendezést szereltek az épület védelmére.

1996-ban a falu egykori lakója, az elhunyt Kovács Gyula özvegye értékes Mária szobrot hozatott Fatimából, amit a templomnak ajándékozott. A szobor elhelyezése óta minden évben májustól-októberig a hónapok 13. napján engesztelő istentiszteletet tartanak a templomban. Az elhunyt emlékére emléktáblát helyeztek el a templomban.

1999-ben díszkivilágítást készült a templomhoz, hogy a lakosság legalább a jelesebb napokon ezzel is kifejezhesse kötődését és ragaszkodását a falu létét mindenkor befolyásoló és meghatározó szeretett épülethez, a kapospulai templomhoz. 2001 és 2003 között az épületet teljesen felújították.

A falu temetője az 1800-as évek elejéig a templom kertjében volt. Ekkor a község északnyugati részén új helyet jelöltek ki, és a temető azóta is ott van. Gondozását, rendben tartását kiemelkedő feladatának tekinti az önkormányzat. A területen több nortonkutat állítottak fel, közvilágítás építettek ki. Szilárd burkolatú út vezet a temetőig, kővel borított járdák építését kezdték meg a sírhelyek között.

A település első iskoláját 1775-ben, az Esterházy Hitbizomány támogatásával, a pulai templom mellé építtette a lakosság tanítómesteri lakással, és tanítómestert fogadtak fel.

1858-ban a közel nyolcvan esztendős iskolaépület a valóságban nem érte el az "Iskola bevallásokban" írt közepes szintet. Állaga annyira leromlott, hogy felújítása már nem lett volna gazdaságos. 1864-ben elkészült az új iskola. Az új iskola megnyitásával az eddigi négyosztályost hatosztályos tanítási rendszerű iskola váltotta fel. 1888-ban beindították a kötelezően elrendelt ismétlő iskolát.

Az 1920-as évek elejére, az 1864-ben épült iskola és kántorlakás a felújíthatatlanság mértékéig elhasználódott. Új iskolaépítéshez állami támogatást igényelt a község, a lakosok pedig saját és fogataik munkájával járultak hozzá az építkezéshez. 1925. őszére elkészült az új iskolaépület. Az új iskolában nyolcosztályos oktatást indítottak ismétlő iskolával. Az 1940-es évek elején újból a hatosztályos rendszerre tértek vissza, majd az 1950-es iskolaállamosítást követően négy évfolyamos, alsó tagozatos, összevont tanulócsoport működött a faluban. A felső tagozatosokat dombóvári, attalai, később nagyberki iskolákba körzetesítették be.

1974-ben, az iskolában még egy tantermet, 50 adagos konyhát alakítottak ki, valamint toldaléképületet készítettek, melyben napközis étkezőhelyiség és tanulószoba készült. 1975-ben, az alsóhetényi iskolával történt egyesülés után két tanulócsoport és egy napközis csoport működött az iskolában három nevelő és háromtagú technikai személyzet közreműködésével.

Az iskola tanulólétszáma az 1990-es évek elejére nagyon lecsökkent, további működtetése gazdaságtalanná vált, ezért működését az önkormányzat 1995-ben megszűntette. Az iskola 220 évig tartó működése alatt 13 pedagógus oktatott itt, nevelte a falu gyermekeit és segítette a felnőttek képzését. 2003-ban az önkormányzat pályázatot nyert az iskolaépület teljes felújítására és korszerűsítésére. A felújítást és belső átrendezést elvégezték, színpompás építményt alakítottak ki, melyet közösségi funkciókra hasznosítanak.

Óvoda 1976-ban létesült a faluban. Az iskolához épített napközis helyiségeket bővítették ki és alakították át erre a célra. Az iskolai oktatás megszűntetése után újabb helyiségekkel bővült az intézmény. Az önkormányzat folyamatosan gondoskodik a működtetéséről, karbantartásáról, így a falu óvodája minden szempontból megfelel az igényeknek.

A községháza. A falu elöljárói 1889-től a községi bírótól béreltek egy szobát évi 10 korona bérleti díjért, ahol összejöhettek gyűléseiket megtartani. Itt helyezték el az 1886-ban vásárolt tűz és betörésmentes vasszekrényt is, melyben a községi pénzeket és a fontosabb iratokat tárolták.

1902-ben a képviselők elhatározták, hogy építenek egy községházat. Schell János építőmestert bízták meg az épület elkészítésével. 1910. augusztus 20-án az építőmester ünnepség keretében átadta a falunak az épületet, mely abban az időben nagyon nagyszerű alkotásnak számított. Végzett munkájára egy év garanciát adott és hozzájárult ahhoz, hogy a vállalási összegből egyharmad részt csak a garancia lejárta után fizessenek ki az építtetők. A garancia 1911. augusztus 30-án lejárt, viszont az építőmester időközben meghalt. A falu tartozására, mint jogi örökös, a mester felesége nyújtotta be az igényt, amit az elöljáróság rendben ki is fizetett neki.

1950-től egy irodahelyiséget a községben létesült fiókposta céljára engedtek át. Később ide telepítették a községi telefonközpontot is. A posta jelenleg is ebben a helyiségben működik.

Az épület belső átépítésére az 1990-es évek végén került sor, amikor a posta helyiségének kivételével az összes helyiség eddigi funkcióját megváltoztatták és a polgármesteri hivatal számára irodákat alakítottak ki. Az évtized elején beszereltetett központi fűtést is korszerűsítették, gázfűtésre tértek át.

Az elmúlt években körjegyzőséget alakítottak ki az épületben, akadálymentesítették a bejáratot, kijavíttatták a tetőszerkezetet és kicseréltették a födémet.

Művelődési otthon építésének gondolata 1947-ben merült fel, de a megvalósításhoz nem volt meg a szükséges anyagi háttér. Ezért a községi kocsma tánctermét bővítették ki színpaddal, és itt tartották meg a kulturális és közéleti rendezvényeket. Két év múlva már szűknek bizonyult ez a kultúrterem. A bővítés nem jelentett különösebb megterhelést, mert minden szükséges helyiség és anyag rendelkezésre állt, csak a kocsmát kellett kiköltöztetni az épületből.

1950 elején kialakították az új kultúrházat és május 1-én felavatták. Az avatáson a Magyar Filmhíradó stábja is megjelent. Az eseményről filmet forgattak, amit később a dombóvári moziban a falu lakói közül sokan megnéztek, még olyanok is, akik talán sosem voltak addig moziban. Az iskola folyosójáról a Községi Népkönyvtárat is ide telepítették át. Jelentősebb átalakításra 1962-ben került sor. Az épület nagyméretű teraszát, összeépítve egy másik helyiséggel, hatvan személyes klubhelyiséget alakítottak ki. A klub ünnepélyes felavatására 1962. április 4-én került sor.

Az 1970-es évek közepén elkerülhetetlenné vált az épület teljes felújítása és bővítése. 1976-ban készült el az épület külső-belső felújítása és jelentős mértékű bővítése. Az épületben 100 férőhelyes nagyterem alakult ki nagyméretű színpaddal, öltözőkkel, erkéllyel és filmvetítő blokkal, 60 személyes klubhelyiség előtérrel, olvasóterem, könyvtár helyiség, kétrészes vizes blokk, valamint kéthelyiséges ifjúsági pinceklub készült. Később itt működött az orvosi rendelő is.

A rendszerváltozás után a képviselőtestületek igyekeztek nagyobb gondot fordítani az intézményre. Konditermet rendeztek be. Felülvizsgáltatták a könyvtári állományt és azt a lehetőségeikhez mérten igyekeztek pótolni, felfrissíteni. Bekapcsoltatták az épületet a kábeltévé hálózatba, itt létesítették a község első kábeltévés központját. Új technikai eszközökkel látták el az intézményt. Bekapcsoltatták az épületet a faluban, 1997-ben létesült földgáz hálózatba. Alászigeteltették az átnedvesedő falakat. Felújíttatták az épület tetőszerkezetét és födémét, korszerűsítették a vízvezetékrendszert.

2005-ben pályázati pénzt nyert az önkormányzat, és az ehhez szükséges önrész vállalásával elkészült az épület teljes külső-belső felújítása, korszerűsítése. Így az intézményben 2006-tól ismét színvonalas körülmények között folyhat a munka. A lakosság szívesen látogatja a művelődési házat.

Az ország közlekedési vérkeringésébe 1872-ben került településünk. Ekkor készült el a BÁTASZÉK - DOMBÓVÁR - KAPOSVÁR - ZÁKÁNY közötti vasútvonal, mely Kapospula déli vonalán is átvezet. A személyvonatok csak 1882-től állnak itt meg, de azokat akkoriban még a szabad ég alatt várták az utasok. 1925-ben őrbódé, váróterem és egyszoba-konyhás, mellékhelyiséges szolgálati lakás épült. 1935-től az utasok már a menetjegyet is megválthatták a bakternél. 1958-ban a megállót és várótermet lebontották és helyére a falu lélekszámának megfelelő méretű, de az akkori igényeknek és ízlésnek megfelelő épületet építettek. Ez egy fedett, nyitott teraszból, egy váróteremből, egy hivatali helyiségből és két mellékhelyiségből állt. Ezzel egy időben átalakították, és kívül-belül tatarozták a bakter lakóházát is. 1962-64-ben a Dombóvár-Kaposvár közötti vasútvonalat korszerűsítették. Ezután naponta átlagosan 30 vonatpár közlekedett erre, melyeknek többségét az akkor korszerű és takarékos üzemű dízelmozdonyok vontatták, erős zajukkal megdübörögtetve a falut és annak lakóházait.

Az 1980-as években a vasútvonalat villamosították. Ezt követően megszűntették az őrszolgálatot. A szolgálati épületet lebontották és helyére a villamosításhoz szükséges trafótelepet építettek. 1999-ben egy buszmegállóhoz hasonló nyitott várópavilont építettek fel, de az utasok most is inkább a szabad ég alatt várják a vonatokat, mint a vasút őskorában. Sajnos ennek a várópavilonnak igen szégyenletes, gondozatlan a környezete. A menetjegyeket újból csak a vonaton lehet megváltani, mint 1935 előtt. Mostanság a faluból kevesen utaznak vonattal, és kevesen szállnak le az állomásunkon.

Autóbusz járatok 1965 óta közlekednek a faluban. Kezdetben Kapospula és Dombóvár között közlekedtek a diákjáratok, később Kapospula és Nagyberki között is megindult a személyszállítás. Jelenleg az ország bármely részére el lehet jutni autóbusszal. A 2000-es években az önkormányzat az elhasználódott buszmegállót lebonttatta és a falu több pontján korszerű megállókat építtetett.

Az életmódot meghatározó létesítmény, a közút csak szakaszosan vált hálózattá. Napjainkban megszokott dolognak tartjuk, hogy a falut kelet-nyugati irányban a 61-es számú főútvonal szeli át, melyen szinte percenként, vagy néha még sűrűbben átrobog valamilyen jármű. Pedig 70 éve sincs egészen, mikor ennek az útnak a helyén csak egy szekérnyom húzódott végig és ha netán valaki hosszabb szekérutazásra szánta rá magát, csak ezen tudta megközelíteni a szomszédos falvakat.
Összefogtak hát a szomszédos falvak és elhatározták, hogy közösen megépítik a Berki -Pulai közutat, ami 1906-ban készült el. 1907-ben a dombóváriak, a mosdósiak és a batéiak is jelezték, hogy szeretnének a megépült közúthoz csatlakozni. Ezt a közúttal már rendelkező falvak lakói szívesen fogadták, hiszen az útszakasz kibővítésével az ő mozgásterük is bővült. 1908 nyarára készen állt a Baté-Nagyberki-Dombóvár törvényes hatósági útvonal. Az elkövetkező években az útvonalat keleti és nyugati irányba is tovább vezették az érintett falvak, majd az egész megépített útvonalat 1915-ben a megye átvette a községektől, megyei főútvonal lett belőle. A most már Kaposvárt Dombóvárral összekötő útvonalat egységes makadám-burkolattal látták el 1922-ben.

1961. márciusában megkezdődött a 61. sz. főútvonal korszerűsítése. Az út nyomvonalát sok helyen megváltoztatták, kihagyták a veszélyesebb kanyarokat. Az utat kétszer három méteres nyomvonalúra szélesítették. Új árkokat és hidakat hoztak létre. 1962-ben megkapta az út a korszerű, portalanító hatású bitumenes burkolatát. 1968-ban Kaposvártól Dombóvárig ismételten felülkezelték az út kopófelületét. Napjainkban újra napirendre került a főút korszerűsítése, ami nyugatról indulva Kaposvártól Batéig meg is valósult 2008-ban.

A falut az észak-dél irányba bekapcsoló közutak sajnos lassan épülnek ki, de az utóbbi években itt is jelentős változások történtek. A déli irányba vezető közút 1975 óta tölt be alapkomfortos funkciót. 1975-ben a Kapos-folyóra korszerű betonhidat építettek és a gáti úton is elkészült a portalanított szilárdburkolat. Ezen az úton, szükség esetén könnyűszerrel csatlakozni lehet a Pécs irányába vezető 66. sz. főútra. Az útnak a faluból kivezető szakaszát 2007-ben újíttatta fel az önkormányzat.

Az északi irányba kivezető közút, az úgynevezett Hetényi út most már összkomfortosnak nevezhető. Az 1960-as évek végéig Alsóhetényt csak mezei földúton lehetett megközelíteni. Ez a lakosságnak is és a termelőszövetkezetnek is komoly nehézségeket okozott. Az összekötő műút 1971-ben készült el állami támogatással. Az 1970-es évek közepén az utat Nak irányába kibővítették és összekötötték a Nakon már meglévő kövesúttal. Ezután a buszjárat is hamarosan megindult az új útvonalon, amerre Igalon vagy Kocsolán át a Balaton is elérhető. 2004-ben felújíttattuk a hetényi út Kapospulában lévő szakaszát, valamint az egész országutat Alsóhetényig. 2006-ban az Alsóhetény belterületén áthaladó rész és az Alsóhetény-Nak-Lápafő szakasz készült el, majd ez év szeptemberben került átadásra. Ezzel a falunkból induló 6517. számú műúton az ország a tőlünk északra lévő valamennyi települése könnyűszerrel megközelíthetővé vált.

2008-ra a falu valamennyi utcája és köze szilárdburkolatú lett, a temető is ilyen úton közelíthető meg.

Szilárd burkolatú járda első ízben, 1910-ben épült a faluban. Minden lakó 120 cm széles téglajárdát épített a lakóháza és az utcára nyíló üres telke előtt. 1921-ben az elöljáróság építtetett téglajárdát, mely a templomot és iskolát kötötte össze az alsó faluval. 1935-ben a községháza és a mezőre vezető út utolsó háza között készült új járdaszakasz. 1955-ben a vasútállomásra vezető út mellett készítettek salakos utat. 1968-ban az egész faluban bitumenes járda épül.

A meglévő járdák az ezredfordulóra nagyon elhasználódtak ezért az önkormányzat új járdaépítési programba kezdett. 1998-ban felújíttatták az alsóhetényi Petőfi Sándor és Dózsa György utcák járdáit. Kapospulán hullámkövekből építettek járdát a Széchenyi utcától a temetőig. 2000-ben, a Széchenyi utca és a Béke tér között épült 270 méter térkövezett járda. 2007-ben a Kossuth Lajos utca járdája került felújításra térkövezéssel, valamint a Széchenyi-köz kapott bitumenes szilárdburkolatot. Az elkövetkező időszakban tovább folytatódik a program.

A falu lakói mindenkor nagy gondot fordítanak környezetük rendjére, tisztaságára. A rendszerváltozás előtt egyetlen köztere volt a községnek, a Béke tér. Ezt parkosították, játszóteret alakítottak ki rajta.

1972-ben a falu fiataljai megszűntették a falu szégyenfoltját jelentő kovácsgödröt, melyet rendbe hoztak és kialakították helyén a Petőfi Ifjúsági Parkot, melyet a helyi önkormányzat az elmúlt években továbbfejlesztett. Bitumenes járdát vezetett végig a parkon, pihenőpadokat helyezett ki az út mentén, virágosította, és folyamatosan rendben tartja.

Az ezredfordulón Millenniumi parkot alakítottak ki egy ugyancsak elhanyagolt, a falu közepén álló üres területen. Itt helyezték el a millenniumi emlékoszlopot és a kopjafát. A parkot folyamatosan rendben tartják és fejlesztik.

A falu sportpályája az 1950-es évek elején létesült. Ez a századfordulóig gyepes pálya volt. Ez után alakította át az önkormányzat bitumenessé, és karbantartásáról folyamatosan gondoskodnak. A pályán a sportolás mellett községi rendezvényeket is tartanak. A fiatalok a sportpálya mellett a művelődési házat is használhatják teremsportokhoz és az itt lévő konditermet is igénybe, vehetik.

Az utóbbi években lovasoktatás is van a községben.

Több szabad területet is virágosítottak a községben, melyeket rendszeresen gondoznak.

A hírközlési hálózatokba való bekapcsolódás is jelentősen fejlődött a rendszerváltás után. Vezetékes telefonközpontot 1950-ben létesítettek a falu postáján. Erről hat alállomást lehetett kapcsolni. Önkormányzati kezdeményezésre 1995. december 1-re épített ki vezetékhálózatot a telefontársaság, amit 159 család vezettetett be a lakásába.

Az országban a rendszeres televízió műsorsugárzás 1957-ben kezdődött. Kapospula első készüléke a művelődési házban működött. Ide járt a lakosság nagy része televíziót nézni, ahogyan régebben a moziba jártak az emberek. Az 1980-as évekre szinte minden lakásban volt tévé. Ekkoriban kezdődött a műholdas műsorszolgáltatás. A rendszerváltás utáni első önkormányzat építette ki a faluban a kábeltévé hálózatot az 1990-es évek elején, melynek központját a művelődési házban szerelték fel. Az évtized második felében a hálózatot összekötötték Dombóvárral. A kezdeti 8-12 csatorna helyett jelenleg több mint ötven csatorna műsora közül válogathatnak a nézők.

Napjainkra az internet is elterjedt lakóhelyünkön. Nem hivatalos felmérés szerint 84 családban használják községünkben az internetet.

A villamos energia ellátás kezdetének éve falunkban 1942. Ebben az esztendőben vezették be a villanyt. Kezdetben csak a Fő utcában és a Templom utcában lakók köthettek rá a hálózatra, mert a mellékutcákban nem építették ki a hálózatot. A Béke téren, a Széchenyi utcában és az Ady Endre utcában 1951-ben folytatták a kiépítést. A háromoszloponkénti közvilágítási lámpákat 1949-ben szerelték fel. A jelenlegi korszerű közvilágítás kezdete 1985-re tehető, és azóta folyamatosan fejlesztenek.

A lakossági ivóvízellátás első létesítménye az egészségügyileg folyamatosan ellenőrzött községi kút, az úgynevezett Lukács-kút, 1874-ben épült a mezőre vezető út mellett. 1936-ban a községháza szomszédságában készült újabb községkút. Az első mélyfúrású kút 1959-ben készült el a falu közép táján, a Rákóczi utca mellett, mely az eddigi legjobb ivóvizet szolgáltatta. Ennek a kútnak érdekessége, hogy 15 000 Ft további ráfordításával elérték volna a termálvizet is, de ezt az összeget, az akkori elöljáróság nem biztosította. Az artézi kút mellé 1961-ben törpe vízművet építettek.

1962-ben elkészült a falu vízvezeték hálózata, melyre bárki rácsatlakozhatott, akinek telke előtt megközelíthető volt a vezeték. A hálózatot az 1980-as évek végéig több alkalommal bővítették, akkorra épült ki teljes egészében. A hálózatot a rendszerváltás után a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Vállalat üzemelteti.

A szennyvízcsatorna hálózat kiépítését 1988-ban tűzte ki célul a lakossággal egyetértésben, az önkormányzat. Hosszas utánjárások és sok fáradozás után 2006. szeptember 16-án vehették használatba a mintegy kilenc-kilométernyi kiépített vezetékrendszert.

A földgáz vezetékrendszere 1997-ben épült mag a faluban, október 2-tól használja a lakosság.

Falunk lakossági infrastruktúrájának elemeit csak a lakossági lélekszám alakulásának tükrében lehet és érdemes figyelemmel kísérni. A legrégebbi emlékre 1332-ben leltünk rá. Az első templom építéséről szóló egyházi feljegyzés említi meg ugyanis, hogy ebben az esztendőben már magyarok is laktak a faluban és a környék magyar lakóival közösen építették meg a templomot. 1484-ben egy gazdasági kimutatás említi meg, hogy 30 adóköteles házat tartottak nyilván akkor, ami 30 lakást és 201 lakót jelentett. A már leírt történelmi eseményeknek köszönhető, hogy 90 esztendő múlva, 1574-ben 10 lakóházról és 63 lakóról, 1700-ban pedig mindössze 3 lakóház maradt a faluban, melyekben egy lélek sem lakott. Úgy is mondhatnánk, hogy falunkban innét számíthatjuk az új "honfoglalást".

Ettől kezdve szorgalmas emberek lakják a falut, melyet 1845-ben már a nagygazdák falujának neveznek. Nincstelen és öt holdnál kevesebbet bíró család nincs, az átlag 17-20 hold. Rajtuk kívül négy községi pásztor és hat iparos lakik a faluban. Az 1900-as évek végéig minden családban hét-tíz gyermek születik. Aztán a sok kenyérkereső szerényen él, takarékoskodik, eladó földeket vásárol, gyarapodik a magántulajdon. Öt-tíz hold fold megszerzése után az 1900-as évektől kezdődően a születések száma minimálisra csökken, aztán az egykeség lesz a jellemző, hogy a nehezen, a nagyapák által megszerzett föld együtt maradjon. Házasságot is a vagyongyarapítás érdekében kötnek.

A gazdák nagy gondot fordítottak önképzésükre. Az 1900-as évek elején mezőgazdasági szakkönyvtárat szereznek be. Gazdakört alakítanak, ahol tapasztalataikat átadják egymásnak. Neves szakembereket hívnak meg előadásokat tartani. Ezüstkalászos Gazdaképző Tanfolyamokat indítanak. Nagy hozzáértéssel művelik földjeiket. Főleg az állattenyésztésükről voltak híresek. Törzskönyvezett szarvasmarháikat, bikáikat és sertéseiket sok esetben közvetlen külföldi szállításra vásárolták fel.

Az 1950-es évek végén, megelőzve a sokszor erőszakba megnyilvánuló téeszszervezést, 1959. március 8-án, alig négy óra leforgása alatt, a gazdák előzetes megbeszéléseinek megfelelően megalakították az Ezüstkalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. 1962-ben egyesültek a falutól 6 km-re lévő Alsóhetény puszta egykori egyházi birtokain élő volt cselédek szövetkezetével. A jól szervezett szövetkezet hosszú időn át biztosított tisztes jövedelmet dolgozóinak.

Az ezredforduló első éveiben az országos gondok ebben a téeszben is jelentkeztek. A szövetkezet csődközeli állapotba került. 2005. márciusban egy befektető mentette meg a csődtől a szövetkezetet és üzemelteti azt jelenleg is.

A lakosság életvitele, a magyar falu zárkózottságát és passzivitását mutatja be. Önszántukból nem kapcsolódnak bele politikai jellegű eseményekbe, szervezetekbe.

Még az 1848-as forradalom sem mozgatta meg őket. Beszéltek az eseményekről, de csak annyit, amennyit a munka közbeni kis pihenő megengedett. Az 1800-1900-as évforduló zavargásaival szemben is közömbösek maradtak. A Tanácsköztársaság eseményeinek csak szemlélői voltak. A második világháború utáni sokpártos rendszerből is kimaradtak. Az 1956-os forradalom idején is csak a szolidaritástól indíttatva vettek részt az eseményekben, élelmiszert gyűjtöttek és küldtek a budapestieknek.

Sajnos a háborúkban való részvételt nem tudta a lakosság kikerülni. A napóleoni háborúkba öt férfit vittek el akarata ellenére. Az első és a második világháborúban is csak azért vettek részt, mert erre kötelezték őket. Sajnálatos, hogy az előbbinek húsz, az utóbbinak tizenöt hősi halottja lett.

A lakóházak és a lakók száma a következőképpen alakult:

Év 1915 1787 1910 1932 1948 1960 1970
Lakóház 6 35 116 145 148 180 190
Lakó 43 320 717 609 655 657 666

 

 

1975-ben Alsóhetény pusztát közigazgatásilag falunkhoz csatolták. Ezzel a lakosság lélekszáma elkerülte az ezer főt, a lakóházak száma pedig, megközelíti a háromszázat.

Új lakótelkek kijelölésére az 1950-es évek elején jelentkezett nagymértékű igény a faluban. Első menetben a faluban lévő foghíjakat pótolják ki, főleg a Rákóczi utcában. 1957-ben a vasúthoz vezető út mellett épült ki a Kossuth Lajos utca. 1962-ben a Rákóczi utca északi során alakítottak ki 15 új lakótelket Dombóvár irányába. 1966-ban Béke tér és Széchenyi utcák között parcelláztak, és rövid idő alatt 12 új lakóház készült el. Az 1980-as évek végén a Kossuth Lajos utcával párhuzamosan alakították ki az új Jókai utcát. Itt jelenleg már csak két-három beépítetlen telek van.

A kereskedelmi ellátottság 1896-tól, mindig kielégítő mértékben és minőségben volt jelen. Ma COOP ÁFÉSZ és magán vegyesbolt, műszaki és bútor áruház, építőanyag-kereskedés, autógumi kereskedés, használtautó kereskedés és öt vendéglátó egység van a faluban.

Iparosok a város közelsége miatt nemigen telepednek meg, de azért asztalos, autójavító, kőműves és kürtőskalácssütő van a faluban.

A település egészségügyi ellátottsága az 1890-es évektől folyamatosan megoldott. 1891. február 26-tól részesül a falu lakóssága orvosi ellátásban, amikor a göllei körorvoshoz nyert besorolást.. 1894. április 13-tól, szakképzett bábát is alkalmaztak. 1941-ben megalakult az Attalai Orvosi Kör. Ehhez községünk is nagy összeggel járult hozzá. 1953-ban a községház egy helyiségében orvosi rendelőt alakítottak ki, melyben az attalai körorvos heti egy alkalommal rendelt és ellátta a falu betegeit. 1965-ben Attalán új orvosi rendelőt és orvos lakást építettek, mely Kapospulához is közel került, így szükség esetén gyalogosan is könnyűszerrel megközelíthette bárki.
1992-ben került átadásra a Jókai utcában megépült korszerű háziorvosi rendelő. A szakellátás Dombóváron érhető el. 2000 óta falugondnoki szolgálat is működik, nemrég pedig gyógyszertár is épült az orvosi rendelő mellett.

A lakosság szociális ellátása megfelelő. 2003-tól kihelyezett gyermekintézmény működik a faluban. 2005-ben bekapcsolódott a község a jelzőrendszeres házi segélynyújtó hálózatba. Az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kíséri az idősek életét. Szükség esetén segítséget nyújt a rászorultaknak, például téli tüzelő juttatásával. A hetven éven felülieket karácsonyra ajándékcsomaggal lepik meg.

Különösebb néphagyományok és szokások nem jellemzők a településre. Kezdettől nagy ünnepnek számított a Péter-Pál napi búcsú, de ezt az utóbbi időben felváltotta az évente megrendezett Pünkösdi Falunap. Parádés szüreti mulatságokat az 1950-es évektől kezdődően rendeznek. Új hagyományként alakultak ki az alsóhetényi családi napok, az Adventi ünnepségek és a Karácsonyváró események. Újabb hagyománynak indulnak a Kapospulai Szőlőhegyi Baráti Társaság Borversenyei is.